Egy jó nevű nyílászárós szakkereskedés blogjában futottunk össze azzal az állítással, amellyel teljesen egyet tudunk érteni, azonban a megvalósítás terén több kifinomultabb megoldást is javasolnánk.
A cikkíró kibontotta azt a gyakori utólagos felismerés hátterét, hogy egy felújítás során a kapcsolt-gerébtokos ablak, vagy egy régebbi kétrétegű üvegezésű szerkezet helyett beépített korszerű háromrétegű üvegezésű nyílászáró mögötti szoba, sötétebb érzést nyújt.
Ennek oka, hogy a modern két- vagy háromrétegű üvegezések, lágy fémbevonatot kapnak, amely tükrössége nemcsak a hőt, hanem a fény egy jelentős részét is visszaveri. Fokozott a fény veszteség, ha ebből többet (háromrétegű üvegezés esetén 2 felület) alkalmazunk.
Az alábbi Internorm üvegezési táblázatban láthatják az üvegezések egy és kétrétegű kivitelében az áteresztett fény mennyiségét (Lichtdurchlassigkeit):
2rtg-ű bevonatos üvegek:
A fenti táblázatból kiderül, hogy a 3rtg-ű üvegezéssel, megfelezzük a hőáteresztő képességet, azonban közel 10%-os fényveszteséget érünk el.
Milyen megoldással lehet visszakapni ezt a veszteséget?
A cikkíró leírta, hogy az átalakítás tervezésekor már nagyobb falnyílással számoljunk és bontsunk nagyobb ablakot, így visszakaphatjuk a elveszített 10% fényt.
De mi van akkor ha erre nincs lehetőség?
A meglévő épület statikája, esetleg a homlokzati egység (társasház), vagy egyszerű települési szabályozás (engedélyezési eljáráshoz kötött átalakítás) akadályozza meg ezt a lehetőséget.
Mi három megoldást is javasolunk!
Solar+ üvegezés
A fenti táblázatban is látható, hogy a 3rtg-ű üvegezés esetén az Internorm kínál egy alternatív bevonatos üveget, a LIGHT helyett SOLAR+, ezzel a vékonyított lágy fémbevonattal, 2-3%-os fény nyereséget kaphatunk vissza.
Vékony keretes nyílászárók
Weboldalunkon sokszor foglalkozunk a vékony keretes megoldásokkal, ahol az üvegfelület előnyére a keretek vékonyabbak. Fontos, hogy ilyenkor a nyílászáró stabilitása érdekében a felhasznált alapanyag is masszívabb, erősebb kivitel legyen.
A műanyag és fa nyílászárók általános 13-15 cm-es látható keresztmetszetével szemben egy alumínium nyílászáró standard 11 cm-es, míg egy rejtett szárnyas szerkezet mindössze 9 cm-es keresztmetszetével jelentős fény nyereséget okoz. Kiemelkedő eredmény érhető el a prémium vékony keretes toló szerkezetekkel, azonban ezek ára nagyon magas.
Nagytisztaságú üvegek alkalmazása
Léteznek a megszokott összetételű síküvegekkel ellentétben nagytisztaságú síküvegek is, amelyek több fényt és kevésbé szín torzítva közvetítenek a belső terek felé. Ilyen a japán gyökerű AGC üvegipari vállalt Planibel Clearvision üvege, amelyről alább tekinthetnek meg egy bemutató videót:
Amennyiben kivitelezéssel, árakkal, vagy alkalmazástechnikai kérdések merülnek fel Önökben, keressen bennünket elérhetőségeinket.
Ha értesülnének a legfrissebb műszaki megoldásokról, termékekről, akkor iratkozzanak fel főoldalunkon az építész leveleinkre.